2015. nov 03.

Találkozz a Télapóval!

írta: Kalandpark Játszóház
Találkozz a Télapóval!

Varázslatos Mikulás ünnepségek a játszóházban

Találkozz a Télapóval!

Szinte még alig telt el a nyár, nemrég még vidám lurkók szaladgáltak a nyári táborunkban, máris arra kell eszmélnünk, hogy pár nap és megérkezik a várva-várt Télapó.
Erről a jeles eseményről mi sem szeretnénk lemaradni, sőt szerves része szeretnénk lenni a Mikulás várás boldog pillanatainak.

Aki már volt nálunk Mikulás ünnepségen, az tudhatja, hogy talán ez az a rendezvényünk, amibe a legtöbb energiát és munkát fektetünk, és ezek azok a napok, amit mi is mindig izgatottan várunk.

telapo_fb_2015.jpg
Nagyon jól esik az az érdeklődés és  figyelem, ahogy Ti is várjátok ezeket a napokat.
Ha a legextrémebb példát szeretnénk kiemelni, akkor az egyik törzsvendégünk jut az eszünkbe, aki már augusztusban szerette volna lefoglalni a jegyét a bulira, hogy véletlenül se maradjon le róla. :)

2009-ben rendeztük az első ünnepséget, ahol nagyon bíztunk benne, hogy összesen egy ünnepségre sikerül majd megtölteni a különtermünket. Azóta eltelt hat év, és idén már hat ünnepséget rendezünk... :)
Ápropó! Sokan kérdezitek, hogy miért nem a játéktér közepén tartjuk az ünnepséget, akkor biztosan nem lenne olyan gond, hogy egy-egy meghirdetett előadásra nincs elég hely.
A válasz nagyon egyszerű… Úgy gondoljuk, hogy a Télapó nem holmi „jelmezes bohóc”, aki vicces figurája egy bulinak. Sokkal inkább egyfajta csoda a gyerekek szemében, akit egy olyan varázslat vesz körül, amire még felnőttként is emlékszünk.
Ezért szeretjük, ha az ünnepségeknek megmarad a bensőséges, családias,meghitt hangulata, amit a három- ilyenkor egybe nyitott, díszbe öltöztetett külön termünkben tudunk megvalósítani. Nagyon figyelünk ilyenkor a létszámra és arra, hogy mindenki kényelmesen elférjen a termekben.

Azt gondoljuk, hogy kell a gyerekeknek egy kis idő, hogy kellően ráhangolódjanak a Télapó érkezésére, ezért mindig egy kis előadás előzi meg a nagy találkozást.
luiho.jpg                                           Itt éppen havat varázsol Lui a tenyeréből

Ez a műsor évek óta Lui bűvész nevéhez fűződik, aki olyan valamit tud adni a gyerekeknek, amit nagyon kevesen. Ő az az előadó, akinek a műsorát tátott szájjal nézik a gyerekek, és aki minden évben hihetetlen kreatív megoldásokkal varázsolja a gyerekek közé a Mikulást.

vet.jpg

Mert nálunk bizony nem csak besétál az ajtón a Télapó, hanem egy igazi show műsor keretében, hol a szomszédos háztetőről varázsolja le, hol egy üres dobozból jeleníti meg a Mikulás bácsit a mi Lui bűvészünk.
Ilyenkor már a tetőfokán van a hangulat, így nem egyszer láttunk gyereket és felnőttet, aki megkönnyezte a Télapó varázslatos érkezését.
                                                                                                                                                 
Tudjuk, és a Mikulás bácsi is tudja, hogy mindenki szereti hallani a nevét, mindenki szereti, ha sorban állás helyett név szerint szólítják az ajándékáért.
Talán ez a legmeghatóbb pont minden ünnepségen. Az a szeretet, ahogy a gyerekek a Mikulás bácsira néznek, az a csillogás, amit ilyenkor látunk a szemükben, azok még hosszú hetekig az emlékeinkben élnek.

Természetesen az sem utolsó szempont a gyerekeknek, hogy ajándékot kapnak a Télapótól. Persze lehet mondani, hogy a gyerekeknek mindegy, hogy mit kap, de azt gondoljuk, hogy nekünk felnőtteknek nagyon is észnél kell lenni ilyenkor.
Nagyon fontos szempont nálunk, hogy ne gagyi, tejbevonós”csokit” rejtsen a csomag, ahogy az is szempont, hogy mindig legyen a csomagban valami érdekesség a gyerekeknek.
Nagyon szívesen elárulnánk, hogy idén mivel rukkolunk elő e téren, de próbáljuk „tartani a szánkat”, hogy a meglepetés igazi legyen.  :)


A műsor és az ajándékosztás körülbelül egy órás, ami után még egész nap játszhatnak nálunk a gyerekek, hiszen a mikulás ünnepségre szóló belépőjegy egy egész napos játékot is magában foglal.
Hogy minden érzékszervre hassunk az ünnepség előtt vagy után illatos kalácsot és meleg kakaót kínálunk a gyerekeknek.
karikep.jpg
Végül hogy az emlék ne csak a szívekben, hanem látható módon is megmaradjon, Polgár Katalin profi fotósunk egy karácsonyi háttér előtt kapja lencsevégre egyesével a gyerekeket. Az ott elkészült fotót mindenki hazaviheti, sőt lehetőség van (gondolva a karácsonyi nagyis ajándékokra), külön rendelésre is.

Mi minden évben a saját magunk által felállított lécet egyre magasabbra tesszük, bízva abban, hogy mindenki elégedetten távozik és olyan extra élményeket kap, amit máshol nem.

Várunk mindenkit nagy-nagy szeretettel és izgalommal a lenti időpontok valamelyikén.


FONTOS!
Mindenféle túlzás nélkül mondjuk, hogy a jegyek nagyon gyorsan el szoktak fogyni, ezért jegyet a következőképpen tudtok foglalni/vásárolni.
1. HELYSZÍNEN
Ez a legegyszerűbb, leggyorsabb megoldás.
A játszóházban minden nap 10:00-20:00 között lehetőség van jegyvásárlásra november 30-ig.
2. UTALÁSSAL
A lefoglalt jegyeket lehetőségetek van utalással is rendezni, hiszen tudjuk, hogy sokan vidékről, sőt vannak akik határon túlról érkeznek hozzánk.
Ha utalni szeretnétek, akkor előtte mindenképpen egyeztessetek velünk a még szabad időpontokról telefonon, a 253-56-22-es számon, vagy e-mailben a mikulas@jatszohaz.hu  email címen.
Mi mindennap nézzük majd ezt az email címet és igyekszünk mielőbb válaszolni a kérdésekre.
E-mailben elküldünk minden utalással kapcsolatos információt!
3. TELEFONON
Telefonon keresztül is szívesen foglalunk jegyet november 30-ig, de kérünk mindenkit, hogy ezt az időpontot tartsa be, illetve jelezzétek, ha valamiért mégsem tudtok jönni, vagy más időpontban jönnétek.

Kérünk mindenkit, hogy facebookon ne küldjetek foglalást, ha írásban szeretnétek velünk kapcsolatba lépni, akkor használjátok a
mikulas@jatszohaz.hu email címet.

A Kalandpark Játszóház különtermében tartandó ZÁRTKÖRŰ MIKULÁS ÜNNEPSÉGEK IDŐPONTJAI:

 2015.december 5, szombat: 15:00-17:00-ig, 18:00-20:00-ig
 2015.december 6. vasárnap: 10:00-12:00-ig ( MINDEN JEGY ELKELT a 10:00-ás bulira)
14:00-16:00-ig, 17:00-19:00-ig
 2015.december 7. hétfő : 17:00-19:00-ig

 BELÉPŐ JEGYÁR 3690 Ft, ami tartalmazza:

- Korlátlan Játszóházi játékidőt
- Illatos kakaót és kalácsot
- Meglepetés műsort, aminek a végén elővarázsoljuk a Télapót
- 1 db fotó készítését egy gyönyörű háttér előtt, amely a buli után hazavihető
- Mikuláscsomagot rengeteg meglepetéssel
- Ingyenes belépést a kísérő szülőknek

1 éven aluli gyerekeknek 2000 Ft a belépőjegy! 
Ha picivel érkeztek, jelezzétek felénk, hogy a Mikulás bácsi listáján elől szerepeljetek! :)

Minden friss információt a facebook oldalunkon megosztunk, így kövessetek minket ott is!
Játszóházunkról itt olvashatsz bővebben!
telapo2015_web.jpg

Szólj hozzá

Télapó Mikulás ünnepség Mikulás műsor játszóházi program gyerek program mikulás